Alexits György

Alexits György (Bp., 1899. jan. 5. - Bp., 1978. okt. 14.): matematikus, az MTA tagja (l. 1948, r. 1949), Kossuth-díjas (1951), Állami díjas (1970). Alexics György nyelvész fia. Középiskoláit Budapesten végezte. 1917-ben érettségizett és beiratkozott a budapesti tudományegyetemre; még ebben az évben katonai szolgálatra hívták be és a frontra vezényelték. A Tanácsköztársaság alatt a Szocialista Diákszövetségben tevékenykedett. A Tanácsköztársaság bukása után kizárták az egyetemről, emigrálni kényszerült. Grazba ment, ahol beiratkozott az egyetemre. Kezdetben az elméleti fizika problémái foglalkoztatták, s ezen keresztül érdeklődése mindinkább a matematika felé fordult. 1924-ben a grazi egyetemen doktorrá avatták, egy, a Laplace-egyenlettel kapcsolatos problémának a megoldását tartalmazó doktori disszertációja alapján. Hazatérve doktorátusa, egyetemi végzettsége semmit sem ért. 1919-es tevékenysége miatt tanári álláshoz nem juthatott. Dolgozott a Statisztikai Hivatalban, különböző biztosítótársaságoknál újságíróskodott, zenei kritikákat írt. 1926-ban Romániába ment, egy évig Giurgiuban tanított, és amellett tanársegédként előadásokat tartott a bukaresti egyetemen. 1928-ban engedélyt kapott arra, hogy tanári oklevelet szerezzen. 1929-ben lett matematika-fizika szakos tanár. 1930-ban mint polgári iskolai helyettes, majd mint rendes tanár kapott állást. Ez időben kezdett kutatómunkához, görbeelmélettel foglalkozott. Eredményei alapján meghívást kapott a bécsi egyetemre. Ekkor már itthon is felfigyelnek rá, középiskolai tanári kinevezést kapott és előadási lehetőségeket a budapesti műegyetemen. Doktorátusát Kolozsvárott honosíttatta, s ez után magántanári címet kapott. Az ellenállási mozgalomban kifejtett tevékenységéért 1944-ben Dachauba, majd Spaichingenbe vitték. 1945-ben tért haza. Tudományos munkája mellett majd másfél évig gimnáziumi igazgató, utána közoktatásügyi államtitkár, egy évig a Tudományos Tanács főtitkára, majd az újjászervezett MTA első főtitkára. Közben egyetemi tanári kinevezést kapott a BME Vegyészmérnöki Karának matematikai tanszékére. Tudományos tevékenysége a matematika számos részterületére terjed ki (görbeelmélet, függvénytan, geometria), de legjelentősebb eredményeit az approximáció-elméletben és a Fourier-sorok elméletében érte el. Sokoldalú, közvetlen egyéniségével, szakmai lelkesedésével népes iskolát teremtett. Több monográfia és 88 szakcikk szerzője vagy társszerzője.
 
Főbb művei:

• Az új görbeelmélet. Homogén racionális görbékről (Bp., 1937);
• Bolyai János (Bp., 1952);
• Fourier-sorok, harmonikus analízis (Bp., 1953);
• Determinánsok (Természet és Technika, 1915);
• Konvergenzprobleme de Orthogonaireihen (Bp., 1960; angolul New York-0xford-Paris, 1961);
• Approximation Theory (Bp., 1983).

 
Irodalom:

• Tandori Károly: Alexits György (Magyarok a természettudományok és a technika történetében, OMIKK, 1986);
• Alexits György (Matematikai Lapok, 1976-79. 27. sz.);
• Alexits György (Bp., 1979., Bolyai János Matematikai Társulat, Szeged).

 
Link:
Valahol a tudós is ember
 
Forrás:
Magyar életrajzi lexikon